Egy kedves ismerősöm javallatára kipróbáltam, milyen tejföllel. Mármint a tojásrántotta.
Ízre nem sok történt, állagra állítólag krémesebb, de ez az állag szerintem nem a tejföltől, hanem a sütés idejétől függ. Mindenesetre a kübli - amiben összekevertem a tojást tejföllel, felülnézetből erősen hajazott a Metallica Load borítójára, amiről pedig köztudomású, mit is ábrázol. De nem volt mese, ha már belekezd az ember, csinálja végig, ne rettenjen meg mindenféle vizuális párhuzamoktól.
Miközben a tányéron levő cafatokat vastagon bekentem mustárral (lehet hogy ezért nem jött át a tejföl íze?), elgondolkoztam a tojásrántottán.
Mert alapjába véve fogja az ember, belecsapja az olajba (zsírba magyarosabb), spaknival elkeni, oszt jó'van. Ez az alap, finomra őrölt paprikával behintett változatával bármelyik rendes ÁFÉSZ kirendeltségben találkozhatunk (a megmaradt paprika később az uborkasalátán végzi gyászos pályafutását). Íze és állaga mindenhol ugyanaz, szóval aki a kínai kaják mindenhol azonos ízének okát kutatja, annak itt a második téma.
A tojásrántotta azonban alkalmat ad a kreativitás kibontakoztatására is: péel édesapám mindig lecsóval csinálta. Aztán kirakta az ablakba hűlni, hogy a serpenyő kihasználhassa a hat emeletnyi helyzeti energiát a kereszthuzat által megsegítve. A trauma nyomán hosszú évekbe telt míg megszoktam a szarrá főzött paprika ízét (ez ügyben lesz egy jó kis kaja nemsokára).
De a lényeg megragadt: valamit kell bele tenni. Mivel paprika nem, így maradt a mirelit zöldborsó meg a franciasaláta-alap. Ez garantáltan saját fejlesztés; az összes haver és hölgyemény elhűlve nézte, amint bezúdul a sok kis zöld golyó a serpenyőbe. Igazából ehhez a tojás csak halvány indok volt. Ugyanis nem látszott ki a reszelt sajtból.
A következő lépést egy göröghoni cimborám mutatta: krumpli. Ő nagyképűen omlettnek hívta, de engem, tapasztalt szakértőt nem tudott átverni - ez is rántotta. A baj vele hogy macerás, mert krumplit kell hámozni, vékonyan felszeletelni, megsütni. Na igen. Ez az a pont, ahol a gond kezdődik, mert a sült krumplit ne bonyolítsuk tovább. Jó az úgy. De ő bonyolította: rányomta a hagymát meg a tojást, megsütötte, átfordította és úgy is megsütötte. Kész. Csak a lényeg veszett el, miszerint a tojásrántotta egyszerű lélek.
(amúgy a srác rendes ember, egyszer mocskosul becsíptünk a kenyér-feta-úzó szentháromságban, míg felesége megjárta a közeli boltot valami alapanyagért)
Ezen omlett egy variációjának receptjére a lakás egy speciális helységében bukkantam - mert máshol nem olvas az ember Nők Lapját. Ebben is van krumpli meg hagyma; a specialitást az adja, hogy a tojás beöntése után lefedjük az egész cókmókot, amitől a tojás megvadul és felpüffed. Ekkor megfordítjuk, és úgy is felpüffesztjük. Látványos, gyors - és nyers a krumpli.
Mint sejthető, a készítéskor végzett praktikák nagyban meghatározzák a dolog kimenetelét. És ez fontosabb, mint hogy gomba van-e benne, vagy esetleg málnalekvár.
- Ha nincs kübli, akkor sanszos a tükörtojás, de a spaknival még el lehet oszlatni.
- Ha a kübliben laza csuklómozdulatokkal szétcsapatod, attól még a sepenyőben nem fontos hozzányúlni, vagy le is fedheted, és megforgathatod a lepényt.
- A klasszikus állaghoz a spaknival folyamatosan baszkurálni kell, ezzel gyorsítva a szilárd halmazállapotba jutást.
A technológiát megfejelve az alapanyagok kimeríthetetlen választékával azt csinálsz amit akarsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése