A Tea

Így, nagybötűsen. Mert vannak ezek a történetek, amiket általában nem hiszünk el, mert materialisták vagyunk, vagy mert túlságosan idegen tőlünk. Pedig saját tapasztalat hogy akár egy év alatt is milyen idegenül tudnak hatni dolgok, melyeket oly természetesnek vettem nemrég. A mai recept is ilyen.

Vigyázat, történelemóra!

A történelemben az a vicces, hogy bemagoltuk az évszámokat, meg hogy jaj de mókásak voltak a fransziják ahogy azzal a zsilettpengés bárddal aprították egymást - amelyet amúgy Möszijő Gijotin emberbaráti okokból fejlesztett: ne szenvedjen az a szerencsétlen. Persze a befektetett és hasznos energia viszonyszámáról sem feledkezett meg, s orvos lévén talán a saját munkáját is megkönnyítette; nem kell szaglászni a manust hogy jó munkát végzett-e a hóhér: ha a fej x távra elgurult, akkor tuti a siker. 

Nokérem, ez utóbbi fejtegetések azok amik hiányoznak a történelemkönyvekből. Ami baj. Mert az egyszeri ember elemezgetheti hogy tunképp azok hárman Jaltában két vodka közt leszarták hogy Európa fele bizony szopni fog - kevesen leszünk hasonló döntési helyzetben (s ha igen, ugyanúgy le fogjuk szarni - lévén ezért kerültünk oda). De esetleg érdekes lehet, hogy nem azért evett Petőfi Sanyi fekete kenyeret mert az olyan faszom egészséges (ilyen gondolatokért érdemes ezobiós könyveket olvasni), hanem mert mocskos szegények voltak - vagy anyu elfeledkezett a sütőről miközben a tyúkot rugdosta kifelé...
De lényegre testvérem!

A családi hagyományiárumban van egy recept, amit nagyapa-teának nevezünk. Valahonnan van ez a lista, édesanyám pár évente bekeverte, aztán a tea a fent említett hatásfokkal tépte a taknyot az emberből. Önálló életem során jópárszor elkértem a receptet, s mindig elhagytam. De most felkerül az internetre, mert egy cimborám szerint ott biztos meglesz: fel kell tölteni, valaki tuti le fogja tölteni, s ha elhagyom már csak ezt a valakit kell megtalálni...

Nos, mikor legutóbb lediktáltattam a receptet, egy elejtett szó kapcsán érdekes történetet hallottam:

Szóval mint Hofi is mondta igen, volt két nagyapám. Az egyik állítólag megszökött a szomszéd ország seregéből hogy a magyarban legyen, a másikról meg egy képem van amint elgondolkozva álldogál valami repülőgéproncs mellett. Aztán jött a felszab és hálából jól megszopatták mindkettőt (egyikük oly csúfan félrenyelte, hogy már édesapám se nagyon ismerte). A repülős szerencsésebb volt, ügyvéd lett, állítólag nem is rossz. Az egészsége persze nem volt fényes. A hatvanas években szépen befektették valami tüdőoperációra, de a trancsírozás közben az orvosok úgy megijedtek a látottaktól, hogy szépen visszacsomagolták - jobb nem piszkálni arra az egy évre ami hátra van neki. Ezt meg is mondták az öregnek, ő meg (szpojler!) úgy élte le a következő tizenvalahány évet, hogy szentül hitte hogy nincs ki a fél tüdeje (a tüdővisszacsomagolásról persze mélyen hallgattak a dokik).

Nos (hétköznapi történelem), akkoriban annyira nem volt nagy keletje a gyógyfüveknek, hogy aki ilyennel foglalkozott azt ha nem is megégették, de minimum börtönbe zárták (figyelem, ez már nem Rákosi diktatúrája, épül az emberarcú szocializmus - ja nem, azt északabbra próbálták). De az nem megy ukmukkfukk, bíróság is kell, s hogy hogy nem, nagyapám lett a kijelölt védő. S kitalálható, ennek az alföldi tanyáról jött néninek a műve a recept.

Ezen a ponton belibben a képbe a misztika, mivel a receptet állítólag egy elküldött fénykép alapján állította össze a néni, személyre szabva mint Gyurcsók Mester videókonferenciája. Bár meglehet hogy ennek kapcsán lett a nagyapa a védő. Ezt már nem tudjuk meg. Ami tény, hogy a néni végül megúszta háziőrizettel.

Lényeg hogy a tüdőtrancsírozók tévedtek, mert a tea hatására nagyapa tenyérnyi darabokban szabadult meg mindenféle - nem gasztroblogba illő - matériától. S lehet hogy placebóhatás, vagy az összetevők, de a család azóta is használja, hasonló tisztító célzattal. Tehát íme a levél:

Édesegyfijam, Rókus!
A képed alapján nem vagy jó bőrben, a tüdejed az ki van. Szerezz be hát a következő szárított füvekből egyenlő adagokat. Zsályalevél, ezerjófű, somkórófű, pemetefű, apróbojtorján, diólevél, pásztortáska, fodormenta, zsurlófű, cickafarkvirág, szurokfű. Keverd össze, majd fél liter vízbe tegyél egy evőkanálnyi keveréket, s mellé egy-egy kávéskanálnyi csipkehúst és borókabogyót. Forrás után még 2-3 percig főzzed össze.
Ha netán cukros lennél a közeljövőben, egy-két kávéskanálnyi fehér babhéj hasznos lesz.

Zárszó: bár meg kell hagyni, a NOSZF... izé NFF kapcsán áltiskolai töritanárom példázatát örökre megjegyeztem. Elég érthetetlen volt, hogy az a kezdeti massza amely szép egyetértésben szabad kézzel lerombolta a Bastille-t (ami valljuk meg szép teljesítmény) hogyan jutott oda hogy egymást kaszabolja? Nézzétek meg a buszmegállót. Ott áll egy halom ember, mind fel akar szállni. De aki már felszállt, az szarik a lentiekre. Ő már fenn van, és minimum ragaszkodik ahhoz hogy többen ne nagyon szálljanak fel, mert nem akar nyomorogni. Rosszabb esetben tapos lefelé. Nos, így működik ez. S rögtön helyére kerül miért baszogatták a nyolcadikosok a kisdobosokat az úttörőtáborban...

Utóirat

Az összetevők nagy száma és az egyes elemek legkisebb kereskedelmi mennyisége miatt fél köbméternél kisebb adag elkészítése lehetetlen.

Igen, ez egy tepsiben van

A teát objektív kísérletnek vetettem alá, és a következők derültek ki:
Keserű. Így a fél liter per evőkanál adagolás korrekt, de forrás után és max egy perc elég. Bár lehet hogy a köptető hatáshoz az íz is hozzájárul.

Szép dolog a hagyomány, de attól még használjuk fel a tudományt is, így a csipkebogyó elmarad. Lévén szegény C-vitamin 60°C-on darabokra esik, ne rakjuk már forró vízbe. Szóval a csipketeát este csapvízbe áztatod, és reggel megiszod.